Angol hallott szöveg értés

2019-02-15

Sokan mondják nincs fülük, vagy nincs érzékük a hallott szövegértéshez. Holott a szövegértés fejleszthető, mert megfelelő technikával nagyon is javítható,

És vajon mit csinál egy tudatosan felkészülni akaró, jó hallásértéssel rendelkezni akaró egyén?

hearing-30097_960_720.pngLépésről lépésre halad!

Az esti filmet nem magyar felirattal fogja nézni, mert az sajnos nem sokat javít a lhallott szöveg értésen, hanem először angol felirattal, majd később csak angolul, ugyanazt a filmet. Nem áll meg a „könnyű” témaköröknél, emeli a nyelvi szintet. Többféle témájú filmet, videót stb. használ, mert tudja, hogy ha ugyanabban a szókincskörben mozog, egy idő után megáll a fejlődés. Vagyis a túl nehéz és a túl könnyű közötti, de még kihívást jelentő hanganyagot választja.


Kihasználja a holt időt!

Szöveget hallgatni házi munka közben, edzés alatt, vagy a villamoson is lehet. Ez persze nem ugyanaz, mint amikor leülünk a számítógép elé feladatokat megoldan, de hozzászoktat a különböző akcentusokhoz, segít felismerni a korábban megtanult vagy megtanulandó szavakat és kiiktatja azt a bizonyos idegen érzést.

Fejleszti a szókincsét és sokat olvas!

Az olvasás fejleszti a hallásértésünket is például, mert vizuálisan azonosítja a korábban hallott szót és fordítva. A megtanult szókincs mennyiség meg természetesen egyenes arányban van a hallásértés sikerességének növekedésével.

Válassz angol nyelvtanárt magadnak!

Angol nyelvóra

angol általános
A1, A2, B1, B2, C1
Hevesi Ilona
5 000 Ft

Számlaképes óraadó tanár. Egyéni és csoportos privát nyelvoktatás.Nemzetközi iskolák: Budapesti Nemzetközi Keresztyén Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Molnár Ferenc Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium   Nyelviskolák:Pallas Magániskola, Ring Nyelvstúdió, Helping Hand. Céges nyelvoktatás K&H Bank, Experidance, Gebrüder Weiss, GLS, Logipack, Antenna Hungária, Beiersdorf, Witzing Tüzépker Kft., Márka-Mix Kft., Strapa-Pack Kft., Dataplex Kft., Euro Gumi Kereskedő Kft., Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft., Erste Bank, Numil Kft., Budapest Bank, Uniqua Biztosító, Mikroszerviz Informatika Kft. Felkészítés általános, üzleti, gazdasági, műszaki alap és középfokú nyelvvizsgára, közép és emelt szintű érettségi vizsgára és felvételire.Különböző témájú anyagok fordítása (irodalmi, építőipari, vallási, művészeti, történelmi)Több évig éltem az Amerikai Egyesült Államokban New York és Kalifornia államban.

Angol nyelvóra

angol általános
A1, A2, B1, B2, C1
Sarkadi-Nagy Anna
4 000 Ft

Angol és német nyelvtanulás alapfoktól felsőfokig gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt! Egyénre szabottan, megcélozva azt a területet, amiben a legfontosabb fejlődnöd (beszéd, nyelvtan, helyesírás, nyelvvizsgára felkészülés, dolgozat, pótvizsga, stb.) EuroExam, TELC, ÖSD, Goethe, IELTS, stb. nyelvvizsgákra való sikeres felkészítést vállalok.   Jelenleg Gyúrón és online oktatok. Az óra díja 5000 Ft/60 perc.   Az első óra előtt megbeszéljük mire van szükséged, miben szeretnél fejlődni, majd az első órán felmérem a tudásszintedet és annak alapján kezdjük el a nyelvtanulást. 32 éves vagyok, 5 éve angol-német nyelvtanár, 9 éve jóga- és síoktató. Jelenleg az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán tanulok logopédus szakirányon.  8 évet jártam az Osztrák Iskolába, ahol felsőfokú szinten sajátítottam el a német nyelvet. Majd síoktatóként Ausztriában dolgoztam, ahol németül tanítottam gyerekeket. Az angoltudásomat az Corvinusos egyetemi évek alatt tökéletesítettem, majd a 3 év külföldi tartózkodásom és jógaoktatói munkám során anyanyelvi szintre fejlesztettem.   Szenvedélyem a tanítás, legyen az akár jóga, sí, tánc vagy a német és az angol nyelv. Keress bizalommal!

Magánóra

angol általános
A1, A2, B1, B2, C1
Foldes Miklos
5 000 Ft

Beszédkészség-fejlesztés, nyelvvizsgelőkésztés Skills development (writing, reading comprehension, speaking), Successful preparation for the following examinations: IELTS, ORIGO, EuroExam, CAE, FCE, CPE, Emelt Szintű Érettségi, Academic English (EAP) I have successfully taught students in several settings in Hungary and Great Britain. I have 10 years' teaching experience from England, including the University of Oxford. I am able to provide references. I have got extensive experience and a large resource pool for ONLINE TEACHING. Please get in touch and start learning. English is a LONG TERM INVESTMENT!

Angol nyelvóra

angol általános
A1, A2, B1, B2, C1
Csonka Andrea
2 500 Ft

Sokéves magántanári pályám során rájöttem, hogy akkor a legsikeresebb a nyelvoktatás, ha nem az aktuális mainstream "tuti módszert" próbálom ráerőltetni a diákra, hanem a diák személyiségének legmegfelelőbb megközelítést választom.

Angol tanulás blog

Angol kifejezések - Múzeum, kiállítás

2019-05-17

Összeszedtünk pár alapvető angol kifejezést a múzeumos szituációkból, hogy ne érezd magad kényelmetlenül, ha meg kellene szólalnod angolul.

15 féle köszönés angolul

2019-04-12

Minden beszélgetés így kezdődik és így végződik, nem csoda hát, hogy a köszönésnek annyi módja van az angolban is. Most összeszedtük nektek a leggyakoribb 15-öt!

Angol nyelvtan - a mumus

2019-03-27

Ha megkérünk egy angol tanulót, hogy beszéljen a nyelvtanulással kapcsolatos gyengeségeiről, biztos, hogy előkelő helyet fog elfoglalni az angol nyelvtan.